1.fejezet
Az első fuvallat
Az én nevem Keira ugyanolyan életét élek mint bármelyik 16 éves, azt hiszem... Egy két szigetből álló országban, Bilunanban élek a kisebbik szigeten, Nirán ami annak ellenére hogy akkora mint a fő sziget, Lirun fele, csak egy kis falu van rajta ami megállt a fejlődésben. Mondhatná bárki hogy város, de a szigeten élők ragaszkodnak hozzá hogy ez csak egy kis falu ezzel is elkerülve az ország kíváncsiságát.
A szigetünk híres a növényeiről, de az állattartás téren nagyon rosszul áll. Ez is az egyik oka miért kell átmenni a fő szigetre hetente háromszor. Senki sem szeret átmenni de muszáj, ilyenkor mintha a halálba vonulnánk, - sajnos nekem is mennem kell - bár talán ez még annál is rosszabb és a mai is egy ilyen nap.
A hajó már fél órája vitt a vízen, a motor zúgása és a kék víz néhány békés pillanatot adott a gondolataimmal amíg meg nem érkeztünk. A kikötő város mint mindig most is nyüzsgött. A legnehezebb mindig az első lépés és most is mikor le kell lépnem a hajóról összeszorul ezredszerre is a gyomrom, de lépnem kellett így hát elindultam.
A hajam színe most is leleplezett, Lairon már méterekről felismert és elém jött és kézen fogva kísért a virág boltjáig -ugyanannyi idős mint én mégis egy fejjel magasabb nálam.
- Siess, siess mutatnom kell valamit - mosolyogva mondta és a boltba beérve egyből kihozott elém egy gyönyörű virágcsokort. - Milyen? Egy férfi rendelte aki megszeretné kérni a lány kezét akit szeret és - elfojtotta a hangját - ha elégedett lesz a csokorral akkor...- egyszerre akart mindent mondani és elakadt- tőlem rendeli ezentúl az összes csokrot, de most a lényeg: elhoztad a virágokat? - Bólintottam és oda adtam neki őket, egy köteg vörös virágot meg néhány fehéret.
- Biztosan meg lesz elégedve a csokroddal.
Nézegettem ahogy a csokrot rendezgeti majd megértettem a csokor miért ezekből a virágokból áll "...búcsú és kérés..." e két szó mely megmagyaráz mindent egy háborúba vonuló ember írhatta aki a szerelmét szeretné megkérni. A háború keserűségével írt szöveg melyet boldogsággal itattak át. A gondolat menet melyet az ajtó felett lévő csengő csilingelése zavart meg egy pillanatot sem szalasztva elveszett az ajtó csukódásával.
Egy magasnak mondható fekete hajú talán még a szénnél is sötétebb szemű férfi lépett be, fehér ingben és sötét nadrágban volt a nadrághoz tartozó zakót a kezében tartotta. Talán a 20 töltötte be vonásai igazodtak az enyhén barna bőr színéhez.
Meglehet észre vette hogy szemeim követni kezdték mert elsőre rám nézve elmosolyodott majd elhaladt a kis asztal mellett aminél ültem, átvenni a csokrot melyet Lairon talán még fél perce is igazgatott. A férfi mosolya szelíden mutatta mennyire tetszik neki a virág köteg, fizetett majd távozott az üzletből.
- Ő rendelte a csokrot? - tettem fel a nagyon egyértelmű kérdést de a válasz meglepett. Lairon egyértelmű fej rázással jelezte hogy nem.
Néhány percig nézegettem a külön felé szebbnél szebb virágokat kankalin, orchidea és rózsa, majd kimentem az üzletből ki a séta térre.
Egy rosszul választott kanyarnak köszönhetően eltévedtem. Próbáltam visszajutni de nem segített, végül egy verekedés helyszínén kötöttem ki. Két magasabb maszkos fekete hajú fiú... akarom mondani férfi verekedett egy náluk nem sokkal alacsonyabb méz szem és haj színű hófehér bőrű fiúval, aki talán a másodperc töredéke alatt pontot rakott az ügy végére. Egy csodáló vagy inkább egy csodálkozó "Váó" csúszott ki a számon, mire kezeimmel ösztönösen elzártam a további szavakat nem engedve nekik a kijutás. A figyelmet viszont amit nem szerettem volna megkapni sajnos kiérdemeltem és a fiú aki az előbb még harcolt most engem nézett és ettől kivert a víz.
- Te nirai vagy? - Kérdezte talán gyanakvással de mindenképp kíváncsisággal. Olyan volt a tekintete mint egy kisgyereké aki egy kis állatot vizsgál amit most látott először, ettől még inkább kiakadtam.
- Igen Niráról származom. A nevem Keira a tied pedig... - lehet nem kellett volna felhoznom hogy még a nevét se tudom de a kíváncsiságnak nem lehet megálljt parancsolni sokszor.
- Elnézést az udvariatlanságomért. A nevem Q. - kérdőn néztem rá nem tudtam felfogni hogy lehet csak egy betű a neve. Végül is nem érdekelt de valahogy vissza kellett jutnom a kikötőbe mielőtt elmegy a hajó.
- Nem tudod véletlenül hogy jutok vissza a kikötőbe? - a kérdésem vagy nagyon furcsa volt vagy volt valami az arcomon de Q egyre több furcsaságot mutatott az arca meglepettről hirtelen nyugodt lett, megfogta a karom és elindult. Talán fél percbe sem telt de kijutottunk abba a nyüzsgő tömegbe ami miatt a mellékutcák kellemes csendjét választottam társaságul a sétámhoz. Megszerettem volna Q-nak köszönni hogy kivezetett a labirintusszerű helyről de hiába nézelődtem sehol nem láttam őt és indulnom kellett, mert a hajó indulását már csak az én hiányom akadályozta.
A szigetre visszaérve haza mentem egyből, beköszöntem a bácsikámhoz majd a ház mögötti rétre mentem ahol egy kislány állt. Hófehér volt a ruhája, a haja, mindene kivéve egyetlen egy dolgot a szemét. A szeme azúr színű volt mint a tenger hullámai. Csak állt ott mikor észre vett, oda jött és a kezembe adott egy virágot. Egy virágot melyet jól ismertem a "a búcsú virágát" egy vörös pókliliomot mosolygott majd eltűnt ebben a pillanatban a kezemben lévő virágnak leesett a levele és kinyílott a virága ami nyomban lehullott ezzel jelezve itt a vég.
A szigetünk híres a növényeiről, de az állattartás téren nagyon rosszul áll. Ez is az egyik oka miért kell átmenni a fő szigetre hetente háromszor. Senki sem szeret átmenni de muszáj, ilyenkor mintha a halálba vonulnánk, - sajnos nekem is mennem kell - bár talán ez még annál is rosszabb és a mai is egy ilyen nap.
A hajó már fél órája vitt a vízen, a motor zúgása és a kék víz néhány békés pillanatot adott a gondolataimmal amíg meg nem érkeztünk. A kikötő város mint mindig most is nyüzsgött. A legnehezebb mindig az első lépés és most is mikor le kell lépnem a hajóról összeszorul ezredszerre is a gyomrom, de lépnem kellett így hát elindultam.
A hajam színe most is leleplezett, Lairon már méterekről felismert és elém jött és kézen fogva kísért a virág boltjáig -ugyanannyi idős mint én mégis egy fejjel magasabb nálam.
- Siess, siess mutatnom kell valamit - mosolyogva mondta és a boltba beérve egyből kihozott elém egy gyönyörű virágcsokort. - Milyen? Egy férfi rendelte aki megszeretné kérni a lány kezét akit szeret és - elfojtotta a hangját - ha elégedett lesz a csokorral akkor...- egyszerre akart mindent mondani és elakadt- tőlem rendeli ezentúl az összes csokrot, de most a lényeg: elhoztad a virágokat? - Bólintottam és oda adtam neki őket, egy köteg vörös virágot meg néhány fehéret.
- Biztosan meg lesz elégedve a csokroddal.
Nézegettem ahogy a csokrot rendezgeti majd megértettem a csokor miért ezekből a virágokból áll "...búcsú és kérés..." e két szó mely megmagyaráz mindent egy háborúba vonuló ember írhatta aki a szerelmét szeretné megkérni. A háború keserűségével írt szöveg melyet boldogsággal itattak át. A gondolat menet melyet az ajtó felett lévő csengő csilingelése zavart meg egy pillanatot sem szalasztva elveszett az ajtó csukódásával.
Egy magasnak mondható fekete hajú talán még a szénnél is sötétebb szemű férfi lépett be, fehér ingben és sötét nadrágban volt a nadrághoz tartozó zakót a kezében tartotta. Talán a 20 töltötte be vonásai igazodtak az enyhén barna bőr színéhez.
Meglehet észre vette hogy szemeim követni kezdték mert elsőre rám nézve elmosolyodott majd elhaladt a kis asztal mellett aminél ültem, átvenni a csokrot melyet Lairon talán még fél perce is igazgatott. A férfi mosolya szelíden mutatta mennyire tetszik neki a virág köteg, fizetett majd távozott az üzletből.
- Ő rendelte a csokrot? - tettem fel a nagyon egyértelmű kérdést de a válasz meglepett. Lairon egyértelmű fej rázással jelezte hogy nem.
Néhány percig nézegettem a külön felé szebbnél szebb virágokat kankalin, orchidea és rózsa, majd kimentem az üzletből ki a séta térre.
Egy rosszul választott kanyarnak köszönhetően eltévedtem. Próbáltam visszajutni de nem segített, végül egy verekedés helyszínén kötöttem ki. Két magasabb maszkos fekete hajú fiú... akarom mondani férfi verekedett egy náluk nem sokkal alacsonyabb méz szem és haj színű hófehér bőrű fiúval, aki talán a másodperc töredéke alatt pontot rakott az ügy végére. Egy csodáló vagy inkább egy csodálkozó "Váó" csúszott ki a számon, mire kezeimmel ösztönösen elzártam a további szavakat nem engedve nekik a kijutás. A figyelmet viszont amit nem szerettem volna megkapni sajnos kiérdemeltem és a fiú aki az előbb még harcolt most engem nézett és ettől kivert a víz.
- Te nirai vagy? - Kérdezte talán gyanakvással de mindenképp kíváncsisággal. Olyan volt a tekintete mint egy kisgyereké aki egy kis állatot vizsgál amit most látott először, ettől még inkább kiakadtam.
- Igen Niráról származom. A nevem Keira a tied pedig... - lehet nem kellett volna felhoznom hogy még a nevét se tudom de a kíváncsiságnak nem lehet megálljt parancsolni sokszor.
- Elnézést az udvariatlanságomért. A nevem Q. - kérdőn néztem rá nem tudtam felfogni hogy lehet csak egy betű a neve. Végül is nem érdekelt de valahogy vissza kellett jutnom a kikötőbe mielőtt elmegy a hajó.
- Nem tudod véletlenül hogy jutok vissza a kikötőbe? - a kérdésem vagy nagyon furcsa volt vagy volt valami az arcomon de Q egyre több furcsaságot mutatott az arca meglepettről hirtelen nyugodt lett, megfogta a karom és elindult. Talán fél percbe sem telt de kijutottunk abba a nyüzsgő tömegbe ami miatt a mellékutcák kellemes csendjét választottam társaságul a sétámhoz. Megszerettem volna Q-nak köszönni hogy kivezetett a labirintusszerű helyről de hiába nézelődtem sehol nem láttam őt és indulnom kellett, mert a hajó indulását már csak az én hiányom akadályozta.
A szigetre visszaérve haza mentem egyből, beköszöntem a bácsikámhoz majd a ház mögötti rétre mentem ahol egy kislány állt. Hófehér volt a ruhája, a haja, mindene kivéve egyetlen egy dolgot a szemét. A szeme azúr színű volt mint a tenger hullámai. Csak állt ott mikor észre vett, oda jött és a kezembe adott egy virágot. Egy virágot melyet jól ismertem a "a búcsú virágát" egy vörös pókliliomot mosolygott majd eltűnt ebben a pillanatban a kezemben lévő virágnak leesett a levele és kinyílott a virága ami nyomban lehullott ezzel jelezve itt a vég.
